2017. június 27., kedd

Turóczi Ildikó: Eszter

Kiadó:Syllabux
Kiadási év: 2016
Oldalszám: 194
Kötés: puhatáblás 
ISBN: 9786155578540

Ki lehet mozdítani egy független, életével elégedett, magabiztos nőt a megszokott mindennapjaiból? A karrier és a társadalmi rang helyett mi adhat értelmet egy vidám, nyugtalan és nyughatatlan, intelligens és érzékeny nő életének?
Mi fér a poggyászba? Néhány ruhadarab, néhány nélkülözhetetlennek vélt tárgy, talán egy illat. Neki lehet vágni ennyivel a világnak?
Valóság és képzelet, kint és bent között egy félig nyitott ajtó jelenthet átjárást. Hogyan tovább, ha kattan a zár, és a csukódó ajtóra tömör, egyszavas üzenet kerül: „ELMENTEM”?
Turóczi Ildikó pályáját orvosként és anyaként kezdi Erdélyben, majd a háziorvosként folytatja; addiktológiát, pszichodrámát, keleti gyógyászatot tanul.
Spanyolországi zarándoklata után a szabadúszó életpályát választja. Afrikába megy, önkéntesként dolgozik, kórházat alapít, majd gyermektámogatási programot szervez. Szabadidejében ír, kutat, publikál.

◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦

Turóczi Ildikó kézdivásárhelyi író. Kézdivásárhelyen született, egyetemi tanulmányait 1985-ben fejezi be a temesvári Victor Babeş Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Pályáját orvosként és anyaként kezdi, a háziorvoslás mellett dönt, általános orvosként, majd családorvosként dolgozik Ozsdolán és Kézdivásárhelyen, aztán addiktológiát, pszichodrámát, keleti gyógyászatot tanul. 2011-ben kilép az egészségügyi rendszerből, szabadúszóként folytatja. Afrikába megy, ahol önkéntesként dolgozik, kórházat alapít, majd gyermektámogatási programot szervez. Jelenleg a Médecins Sans Frontières (Orvosok Határok Nélkül) elnevezésű nemzetközi szervezet orvosa és a kameruni árvaprogram vezetője. Szabadidejében ír, kutat, publikál.

Turóczi Ildikó: Eszter című regényében egy független, életével elégedett, magabiztos nőt ismerhetünk meg, aki egy életvidám, nyugtalan és nyughatatlan, intelligens és érzékeny. Elsőnek nem gondolnánk róla, hogy nincs megelégedve az életével.
Ki lehet mozdítani a megszokott mindennapjaiból?
Ha nem karrier és nem társadalmi rang, akkor mi adhat értelmet életének?
Mi fér egy poggyászba? Néhány ruhadarab, néhány nélkülözhetetlennek vélt tárgy, talán egy illat. Neki lehet vágni ennyivel a világnak?
Valós és képzelt, kint és bent között egy félig nyitott ajtó átjárást jelenthet, de hogyan tovább, ha kattan a zár, és a csukódó ajtóra, mint tömör, egyszavas üzenet, az „elmentem” kerül?

Ma egy férfi életében a főszerepet a kreativitás, a mozgékonyság játssza. Miért ne lenne így a nőknél?Az aranykalitkából nekik is ki szabad lépni. Ám a közvélemény szerint a karrierista nő jéghideg perszóna, aki minden bizonnyal elijeszti a férfiakat.Lehet-e és milyen társa egy karrierista nőnek?
 Az elismerés és a siker elérésére irányuló harcban mindig az érzelmi élet húzza a rövidebbet – állítják a szociológusok –, így az egzisztenciáért folytatott harc súlyos érzelmi hiányokat okoz. A fittséget, sikerességet és szabadságot gyakran magánnyal, boldogtalansággal és kétségbeeséssel kell megfizetnünk.

A sikeres női önmenedzselés tréningem egyik sarkalatos pontja a magánélet és a munka összehangolásának kérdése.
Ahhoz, hogy boldog és tartalmas életet éljünk,fejlett személyiséggel kell rendelkeznünk. Ugyanígy alapkövetelmény a magas fokú önismeret, az önérzet és az önbizalom.
Ha ez mind nem elég, akkor a nőknek is alkalmazkodniuk kell a gyors társadalmi változásokhoz, ugyanakkor fel kell használniuk azt az erőt, amit a hagyományokból és a saját múltjukból meríthetnek. Mindehhez nagyfokú tűrőképesség és előrelátás szüksége. Tudniuk kell elviselni a konfliktusokat, számolniuk a lehetséges következményekkel, alkalmazkodni ezekhez, azonban az a legfontosabb, hogy a bizonytalanságot és a szorongást is képesek legyenek elviselni és átvészelni.
Mennyire felelnek meg ennek a szerepnek a nők? Tényleg erre neveljük a lányainkat?

De ezzel még nincs vége.

Ugyanis a mai nő kénytelen elfogadni a társadalom elvárásait, akár egyetért ezekkel, akár nem. A média minden eszközzel arra sarkallja, hogy legyen elegáns, szexis és karcsú, ékeskedjék minden hagyományos női erénnyel, de legyen egyszersmind önálló, tehetséges, mégse tűnjék túlságosan intelligensnek.

Tehát újból felteszem a kérdést:
Lehet-e és milyen társa egy karrierista nőnek?
Fogyassz még többet, majd dobd el!

A fogyasztói társadalom infantilis személye viselkedik így, akinek nincsenek hosszú távú céljai, akimanipulálható, nincs valódi társa, a jobb kocsi, a jobb mobiltelefon mintájára a jobb pasi vagy jobb nő is jobbra cserélhető. Ez a „Használd ki a másikat!” mentalitás kikezdi a család intézményét, hiszen a család lényege a másikért való felelősségvállalás.
A férfi és női szerepek is tisztázatlanok: a férfi igyekszik magától elhárítani a kötelezettséget, kiváltképp az apaszerepet. A nő pedig szerepjátszmákba bonyolódik: anyaszerep és önkiteljesítés, családszeretet és nyitott kapcsolatok, újat keresés vagy beletörődés között vergődik.
A másik, a liberális modell szerint egy házasság felbomlását nem kell feltétlenül tragédiaként megélni, hiszen egy pszichésen jobban megalapozott új kapcsolat, legyen az akár élettársi is, nemcsak a felek, hanem a gyerekek javát is szolgálja. És jobb lenne, ha a válást nem öveznék előítéletek, mely szerint a válás szégyen, a kudarc nyílt bizonyítéka, bűnös dolog.
A házasság előtti és azon kívüli kapcsolatok ugyancsak az emberi szabadság kiteljesedésének szükségszerű velejárói. Miért kell együtt élnem azzal az emberrel, akibe már nem vagyok szerelmes, mikor képes vagyok magamat önállóan eltartani?

Ki, mikor, kivel (nem) házasodik?
Bukodi Erzsébet adta egyik könyvének ezt a címet, amelyben keményen fogalmaz, de legalább valamelyest tanácsot is ad.
A férfiak és nők humántőke-beruházásai eltérőek, mert különbözőek a munkaerő-piaci részvétellel kapcsolatos ambícióik és családi szerepvállalásaik.
Mindenki számára a lehető legképzettebb házastárs felkutatása a fő érdek, mert egy ilyen partner nagymértékben segítheti jövőbeni munkapiaci-gazdasági karrierjüket.

A globalizáció átstrukturálta az egyének életlehetőségeit: a munkalehetőségek többsége a szolgáltatói ágazatokhoz kapcsolódik, az ipar, a mezőgazdaság egyre kevesebb álláshelyet kínál. Vagyis nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a tradicionális foglalkoztatási formák hanyatlását, és a korábbi atipikus munkaerő-piaci jelenségek (önfoglalkoztatás, részidős állások, szerződéses, megbízásos munka stb.) térnyerését.
Hadd utaljak a cikk elején bemutatott 4 választási lehetőséget bemutató táblázat nem-sikerorientált férfijára. Ő az, aki ezeket a gondolatokat nem érti vagy nem tudja elfogadni.
Hogy hol találhatjuk meg azt a férfit, akivel hosszabb-rövidebb időre életünket érdemes összekötni?
Leginkább a felsőoktatási intézmények illetve a munkahelyek azok a fórumok, amelyek összehozhatják az életkor, a kulturális magatartás, a jövőbeni karrierkilátások, a kereseti potenciál, a családi háttér szempontjából egymáshoz hasonló férfiakat és nőket.
Mi marad hátra? Ha társra vágysz, nézz így körbe közvetlen környezetedben!

A nők a XXI. század globalizációs csapdájába kerültek, vagy pedig önmaguk genetikája okozza a belső feszültséget. Esetleg mindkettő? Kézenfekvő a kérdés, hogy miért nem elég nekik a család, a háztartás, a meleg fészek megteremtésének feladata csak úgy, mint ahogy évezredeken keresztül mindig is elég volt. Lehet ez akár kortünet is, s a saját szociális problémája a női társadalomnak, a férfiakat azonban ugyan úgy érinti, mint ahogy a nőket. Ugyanis a család összetartása hivatalosan a nő feladata még mindig, emancipáció ide, vagy oda, mégis, egyre inkább kicsúszik a talaj az erre „alkalmatlan” nők alól, akik az otthonteremtésből gyakorlatilag megbuktak.

Nem minden nőnek vannak világnézeti problémái, sokan vagyunk, sokfélék. Pont úgy, mint ahogy a férfiak is sokan vannak sokfélék, s mindenki mást akar. Az igények pedig nem mindig találkoznak, ami nemes egyszerűséggel szívás. Van, aki otthon metszegetné a virágait egész nap, s a legnagyobb örömöt az okozza neki, ha este megdicséri a család a főztjét, s nem vágyik egyébre, mint a családra. Ha ő egy olyan férfival akad össze, akinek attól kerek a világ, hogy otthon meleg fészek várja, s az asszony az ő háttérbázisa, akkor minden rendben van. De mi van, ha egy ilyen férfinak olyan nő jut, aki nyolctól este hétig dekkol az irodában, mert neki meg az kell? 

Az is elgondolkodtató, hogy a karrierre vágyó nők valóban karrierre vágynak, vagy csak a megfelelési kényszer hajtja őket? Azok a nők, akik mindenhol meg akarnak felelni, otthon, a munkában, s mindent maguk akarnak csinálni, azok nem saját csapdájuk készítői, s nem lenne egyszerűbb a helyzetükért önmagukat okolni, egy egész társadalom helyett? Ez esetben a karrierista nő eredendő bűne csupán az, hogy mindent akar. Karriert, családot, s ezeket egyszerre jól csinálni nehéz. Mindemellett a karrierista nő nem csinál egyebet, mint önmegvalósít, kívülről azonban sokszor úgy tűnik, hogy széllel szemben pisil. 

Ki merjük mondani, hogy a mai világ még mindig férfiközpontú? S ha igen, érdemes felszállni nekünk is a ringlisre? A karrierista nő meghatározás egyben megbélyegzés is, valamint elcsépelt. Az önmegvalósítás a piramis csúcsa, s sok nő a munkájában is szeret letenni valamit az asztalra. A kérdés csak az, hogy ezt ki várja el tőle, önmaga, vagy más. Lehet, hogy senki? A XXI. század lehetőségei szétzilálják a megszokott családmodelleket. Férfiak, ti mit vártok tőlünk? És mi?

A könyvet köszönöm a SyllabuxKiadónak!






2017. június 26., hétfő

Június 26. – miről nevezetes?

Kábítószer-ellenes világnap

A kábítószerrel való visszaélés és az illegális kereskedelem elleni harc világnapjának választotta június 26-át az ENSZ közgyűlése 1987-ben. A társadalom egyre nagyobb problémája a drogok használata. Először 1968-ban következett be drogfogyasztás miatt haláleset, ami ismertté vált. Magyarországon az 1990-es évek elején még a máktea fogyasztása volt a legjellemzőbb. Az 1800-as években általánosan használták a mákteát vagyis a mákgubó főzetét sírós csecsemők megnyugtatására, elaltatására. 1991-ben kezdtek bekapcsolódni a magyarok a heroin csempészetbe. 2010-től a heroint és az amfetaminokat háttérbe szorították a dizájnerdrogok. Ezek olyan vegyületek, amelyek nincsenek tiltólistán, az illegális szerek minimális módosításával készülnek. Alacsony áruk miatt könnyen hozzáférhetők. Az esetek többségében a dílerek sincsenek tisztában azzal, hogy valójában milyen összetételű anyagot árulnak. Gyakran intravénásan használják. Mivel a hatása rövidebb ideig tart, ezért a napi négyszeri heroinozáshoz képest akár tízszer-hússzor is szúrják magukat. A HIV és Hepatitis-C fertőzés egyre gyakoribbá válásához vezet a nem kellő számban rendelkezésre álló cseretű.

Névnapok: János, Pál, Cirill.

Ezen a napon született:
  • Herman Ottó természettudós 1835-ben.
  • Takács Nikolas énekes 1986-ban.

Ezen a napon hunyt el:
  • Szepes Béla gerelyhajító olimpikon, karikaturista 1986-ban.
 (Forrás: http://wiki.startlap.hu/junius-26-mirol-nevezetes/)

2017. június 25., vasárnap

Paula Fox: Majomsziget



 
Fordította: Szántó András
Kiadó: Animus, 2003
Oldalszám: 142

A tizenegy éves Clay viszontagságos időket él át. Apja, miután munkanélküli lesz, elhagyja őket. Nem sokra rá anyja is elveszti állását, s a kiskamasz fiúval kénytelenek hajléktalanszállásra költözni. Egy napon a mama is eltűnik. Clay teljesen egyedül marad, s heteket tölt az utcán Buddyval és Calvinnel, két őt gyámolító hajléktalannal. Kemény fagyok köszöntenek New Yorkra. Claynak és társainak a hideg mellett az ellenséges környezettel is meg kell küzdeniük, s a mindennapi betevő előteremtése is próbára teszi őket.
Hogyan fordul jobbra Clay sorsa? Hogy találnak újra egymásra édesanyjával? Megbocsáthat-e Clay a történtek miatt, s tudnak-e újra a régi szeretetben élni?

Az Andersen-díjas írók sorozatban megjelent, a 9-12 éves korosztály számára ajánlott regény a gyermekirodalomban nem mindennapi, nem éppen kellemes, talán sokak által inkább takargatni valónak ítélt témát, a hajléktalanságot dolgozza fel – mégpedig egy tizenegy éves kisfiú szemszögéből.

Bár sikere egészen biztosan nem mérhető sem a Harry Potter történetekhez, sem a gyermekirodalom klasszikusaihoz, azért jó tudni, hogy van ilyen is. Kár lenne elmenni mellette egyetlen szó nélkül csak azért, mert nem „divatos”.

Clay története mondhatni stílusteremtő, legalábbis a gyermekirodalom mostanában igen népszerű tárgykörében, hiszen legjobb tudomásom szerint magyarul eddig nem igazán jelent meg olyan regény, amely korunk hajléktalanjairól szólna, mégpedig egy gyerkőc szemszögéből.
Talán Kitty Halbertsma Amarilla Kisasszonya sorolható ide, bár az egészen más irányból közelíti meg a témát.

Clay Garrity tizenegy évesen marad magára egy szükségszállón, miután egy nap várandós anyukája minden magyarázat nélkül kisétál az ajtón. Clay pedig csak vár, és vár és vár. Aztán elfogy az ennivalója. Egyre jobban aggódik, ráadásul mivel édesapja már korábban lelépett, őrá sem számíthat.

Viszont a lakásban sem maradhat, így súlyos gondjai elől a hideg téli utcákra menekül, ahol egészen sötétedésig bóklászik. Ki tudja, mi történne vele, ha két jólelkű hajléktalan nem sajnálná meg a hullafáradt fiút, és nem hívnák meg éjjeli szállásukra. Ami nem más, mint egy ócska láda, ami csupán jelképes védelmet nyújt a metsző téli szél ellen.

Hát így kezdődik Clay kalandja a Majomszigeten (ahogy a közpark hontalanok által lakott részét hívják).

Ugye megmondtam, hogy nem éppen kellemes téma? Mégis, ahogy a hontalan emberek segítenek egy fáradt, magányos gyermeknek, az szinte felér egy tündérmesével. Hiszen történhetne sokkal rosszabb is. Bántalmazhatnák, molesztálhatnák, aztán visszalökhetnék az utcára.

De ez a történet nem erről szól. Ez valami sokkal szebbről, sokkal fontosabbról, sokkal emberibbről. További szavak helyett azt javaslom, minél többen olvassák el, és mindenki döntse el saját vérmérséklete szerint, hogy valójában miről is.


(A bejegyzés megírásában segítségemre volt a http://olvasovanevels.gportal.hu)

2017. június 24., szombat

Rain Arlender: Y I-II.

Kiadó: SyllabuxKiadási év: 2014Oldalszám: 250 oldal ISBN: 9786155296857
FordítottaKun-Béres Anikó


Történet egy lányról, aki egy összeszokott kis közösség tagja, melynek szabályait sosem jutna eszébe felrúgni.
Egy fiúról, aki lassan, de kitartóan tör a világhír felé, miközben minden lépését árgus szemekkel figyeli a külvilág. 
Egy találkozásról, mely meglepően sokáig nem tűnik sorsdöntőnek.
Vágyakról és félelmekről, mert amiben a másik él, az mindkettőjüket jócskán elrémiszti.
Hazugságokról, amikor a valóságot senki nem akarja kimondani. 
Falakról, melyeket az ember védelemből épít saját magának. És résekről és repedésekről, mert vakon magabiztos csak az lehet, aki életében nem volt még a világban egyedül. 
És az örök kérdésről – létezik boldogság, ha egyikük mindent felad a másikért?
És van ember, aki képes ezt elfogadni?

◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦

A fülszöveg alapján azt hittem, hogy egy átlagos családregényt fogok majd olvasni, de ezzel szemben egy fájdalmas, romantikus történet két fiatal egymásra találásáról olvashattam.

Ha egy szirupos lányregényt keresel, ami instant szerelemről szól, és a szerelmesek közt a legnagyobb akadályt a kommunikáció hiánya vagy egy apró félreértés okozza, akkor nem ezt keresed. Ez a regény részletesen beszámol arról, hogy indul egy kapcsolat, milyen buktatói vannak, milyen kompromisszumokkal jár és mit meg nem adnál azért, hogy a másik boldog legyen, talán mindent, és még annál is többet.
Véletlenül találkoztak, mert Neasa, a főhősnő, elkísérte barátnőjét egy színházi előadásra, aki utána megpróbált autogramot kérni a színésztől. Neasát ez egyáltalán nem hozta lázba. Ryan, főhősünk pedig felfigyelt a könyvre, ami a lánynál volt. Nem a lányra, csak a könyvre. Kettejük történetét írja le ez a regény.

Ryan és Neasa mindketten megváltoznak a kapcsolatuk hatására. Neasát sokkal jobban kedveltem, amikor még csak mérlegelt, amikor ellenállt, mert szerintem akkor igazán önmaga volt. Miután magának is bevallotta, hogy valami van, onnan fokozatosan elvesztette azt, amitől ő igazán értékes volt. Ryan is, ameddig csak udvarolt, addig annyira egy rendes fiú volt, és nem tudom, hogy a szakmai sikerei, vagy a Neasával kapcsolatos sikerei, vagy az elvesztésétől való félelme tették őt kissé uralkodó típussá, de ő is megváltozott. Nem értek egyet ezzel a koncepcióval, hogy a szerelemért fel kellene adnod azt, ami vagy, pedig kicsit nekem az jött le az egészből.

A történet szerves részét képezi, hogy Neasa egy olyan közösség tagja, amiről nem lehet tudni semmit. Különösen étkeznek, zárkózottan élnek, csak bizonyos helyeken vásárolnak, csak bizonyos típusú ruhákat hordanak, a világ bármeny tájára utaznak, mindenhol megtalálhatóak, ha tudod, hol keresd. Nagyon sokáig csak sejtelmes utalások történtek. Nem szeretem ezt a fajta feszültségkeltést, ami csak sejtet, de nem ad semmit. Végig azt hittem, hogy ez valamiféle szekta lesz, talán kicsit az is volt. Egy zárt közösség, ahova kívülállók nem kerülhetnek be. Sokkal nyugodtabban, békésebben és harmonikusabban élnek, mint egy átlagember, de vajon boldogabbak is? Egymás között találnak párt, de nem vonzalom alapján, hanem, praktikusság alapon. Akivel el tudsz beszélgetni, az lesz a férjed, majd később megtanultok együtt élni. Maga az alap elgondolása a társadalmuknak még szimpatikus is lenne, de az érzelmek ilyetén háttérbe szorítása nekem már személyiségemből adódóan is gondot okozott volna.
Pontosan nem tudom nevén nevezni Neasa és családja életstílusát, voltak olyan elemei az életüknek, ami akár vallási meggyőződésből is eredhet, de nem ez volt a lényeg. A lényeg a választás és a hagyományok őrzése volt. Neasa szülei egy olyan közösség tagjai, akik mintha egy másik dimenzióban léteznének, saját szabályrendszerrel, hagyományokkal, szoros emberi kapcsolati hálóval, ahová idegeneket, azaz - ahogy ők hívják - "kívülállókat" nem engednek be. A házasság is a közösségen belül történhetett meg. Persze mindez nem jelenti azt, hogy nem kommunikálnak másokkal, vagy hogy a világtól elvágva élnek, egyszerűen csak más alapelveik vannak, mint a nagy átlagnak. Neasa rendes iskolába jár, kívülállók közé, közösségi munkát is végez, besegít a könyvtárban, igazság szerint egy szürke kisegér karaktere van, akiben talán csak a furcsa gondolkodásmódja a különleges és az életstílusa. Bár a regény nem erről a közösségről szól elsősorban, de fontos eleme, hiszen nagyban meghatározza Neasát és majd a későbbi kapcsolatát. 
Neasa világa arra az időszakra emlékeztet, amikor érzelem-és gondolatgazdagabban lehetett megélni az életünket. Nincs számítógépe, eleinte telefonja sem, azt se tudja, hogy kik a sztárok vagy mi megy a tévében, viszont annál többet tud irodalomról és művészetről, országokról és nyelvekről. 

Ehhez a főhősnőhöz képzeljünk el egy sztárt, akivel szerelembe esnek. Akármennyire is elképzelhetetlen, ez megtörténik. Nagy részben az ő kapcsolatukról szól a regény, de nem a szokásos sablonokat elővéve és újra lerágva a csontot, hanem furcsa és különös módon mutatja be a szerelmüket. A kapcsolatuk magáról a való életről szól és nem valami limonádé romantikáról, ahol minden pikk-pakk jóra fordul. Neasa egy intelligens karakter, aki makacsul ragaszkodik az elveihez, Ryan pedig egy vérbeli művészlélek, sok benne a gyengeség, de a szépség és az érzékenység is. Kemény munkával végre egyre híresebbé válik, de néha úgy tűnik, hogy a fokozódó népszerűséggel nem tud mit kezdeni. 



Ha kicsit belegondolunk, akkor kicsit görbe tükör ez a regény a mai világunkra. A környezetemben sok olyan párt látok, akik nem tudják, vagy épp eszükbe sem jut megbeszélni a problémájukat. Élünk, tanulunk, hasznosak vagyunk, de nem tudunk igazán beszélgetni, nem tudjuk őszintén kimutatni az érzéseinket. Neasa akármennyire is okos, az érzelmi intelligenciája baromira nincs kialakulva. Aztán találkozik egy erős személyiséggel, aki képes arra, hogy megváltoztassa. Nem gondolnám, hogy tudatosan, tette volna, de mégis, Neasa csaknem mindent feladott magából és még csak észre sem vette.
A vége felé közeledve hőseink ahelyett, hogy közeledtek volna egymáshoz, egyre csak távolodtak, mert mindketten azt akarták, hogy a másiknak jó legyen. Emiatt viszont mindketten szenvedtek. Egy kapcsolat elég nehéz tud lenni, még akkor is, ha nincsenek eget rengető problémák, amik adódhatnak, mondjuk abból, hogy az egyikük filmsztár, a másiknak meg gondot okoz mások közelsége. Annyira különböző háttérből jöttek, annyira különböző mindkettejük személyisége, nyitottsága és világnézete, hogy elég sok munkát kell belefektetniük a kapcsolatba.

Ha kicsit a történet mögé nézel, akkor több dolog is felbukkan benne. Társadalomnak való megfelelési kényszer, a családnak való megfelelési kényszer, ha kicsit más vagy, mint az átlag, akkor már kiközösítenek. Tudsz-e úgy boldog lenni, hogy közben megbántod azokat, akik mindig is szerettek? Tudsz-e anélkül boldog lenni, hogy feladnád önmagad? Hogy működik egy kapcsolat? Fontosabb-e a másik boldogulása, mint a saját életutad? Mind-mind olyan kérdés, ami fel szokott jönni a mindennapokban is. Nagyon valós történések és valós problémák és dilemmák vannak a háttérben.
A vége felé közeledve kezdtem úgy érezni, hogy az író hamar túl akar lenni a dolgokon. Mintha megunta volna az akadályokat. Ryan olyan dolgokat kezdett el tenni, amit nem gondolnám, hogy bárki szó nélkül hagyott volna, Neasa viszont nem sokat tett, csak elfogadott. Még az sem látszott, hogy neki ezzel problémája lenne. Körülbelül hatszor húztam ki innen mondatot, mert ha leírom, az enyhén szólva is spoileres. Borzasztó. Rengeteg érzés és gondolat kering bennem még azóta is, de bármit írnék, spoileres lenne, elvenné a felfedezés élményét!
A történet amúgy tele van nagyon szép gesztusokkal és romantikus megnyilvánulásokkal. Imádtam, hogy fel volt építve a megismerkedés. Az apró pici gesztusoktól és apró pici közelengedésektől a nagy ölelésekig és érzelmi pillanatokig. Bár tény, hogy voltak benne random ütemváltások is.

Nagyon szép a történetük és a szerelmük, és pont a fájdalmassága és nehézsége miatt. Nagyon sokat kell dolgozniuk azon, hogy a két, ennyire gyökeresen különböző világot közelebb hozzák egymáshoz. Sok önfeláldozás és nagyon erős szeretet kell ahhoz, hogy sikerüljön nekik. Végigmentem velük minden egyes örömön, harcon és bánaton, és nincsenek rá jobb szavaim: magát az életet éltem meg velük. A regényekben (és filmekben is) az esetek többségében azt mutatják meg, hogy szürke kisegeret vagy egy szegény lányt felemel a sztár vagy egy gazdag örökös/igazgató/stb. és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ez a regény viszont azt mutatja meg, hogy mi van ezután. Tényleg boldogan élnek? Milyenek a hétköznapjaik? Egy sztárnak vagy gazdag örökösnek továbbra is tennie kell a dolgát, hiszen a hírnév és a vagyon mulandó. Egy sztár vagy örökös hozzászokott egy életmódhoz, ami teljesen idegen a szürke kisegér számára és ez fordítva is igaz. Melyikük dob el és veszít el dolgokat az életéből? Melyikük fogja meghatározni a továbbiakat? A kisegér tudja tartani a tempót vagy inkább a sztár húzza meg a féket? És jó lesz az nekik, ha lemondanak valamiről, ha feladják önmaguk egy részét? Egyáltalán meg tudják ezt tenni?

Neasa és Ryan nagyon sokat küzdött és harcolt egymásért, rengeteg munka volt a kapcsolatukban, mert a szerelmük kitartott. De vajon a szerelem is mennyit bír el? Az Y a válaszutakról, a döntésekről, a felelősségről és a következményekről is szól, mindezek át- meg átszövik az egész történetet. Erre a regényre nem lehet úgy tekinteni, hogy egy könnyed ifjúsági regény, ami egy sztárba szerelmes lányról szól. Ez a regény bemutatja a kemény valóságot is, rengeteg kérdést felvet és még több gondolatot elindít az emberben. Lassan hömpölyög a történet, nem siet sehová, hiszen magát a folyamatot láttatja, nem a végcélt. Néhol emiatt is egy kicsit túlírtnak éreztem és kellett hozzá hangulat, hogy folytassam, de mindez abból ered, hogy szokatlan a stílus, érdekes és egyedi érzelemleírásokkal van teli, amiken nem lehet csak úgy átsiklani, ízlelgetni kell a szavakat. Elég szokatlan könyv, de pont ebben rejlik a varázsa. Örülök, hogy megismertem ezt a történetet és hallgattam arra az első megérzésre, ami a trailer nézésekor elkapott.

A regény, a történet, a cselekmény kifejezetten tetszett.

Ha valami különlegességre vágytok, feltétlenül olvassátok el.

A könyvet köszönöm a SyllabuxKiadónak!












2017. június 23., péntek

Scott O'Dell



Scott O'Dell 1898-ban született Los Angeles-ben, s 1989-ben  halt meg Mount Kiscoban.
Iskolai végzettségei: Occidental College, Stanford Egyetem, La Sapienza Egyetem, University of Wisconsin–Madison.

A Kék delfinek szigete ifjúsági regényéértt 1972-ben Andersen-díjat kapott, s elnyerte a Newbery Medalt, az amerikai gyerekkönyvátorosok tekintélyes kitüntetését is.
A könyvet 24 nyelvre fordították le.



(A bejegyzés megírásában segítségemre volt a http://olvasovanevels.gportal.hu/)